~Tökéletes barátság 35.rész

"...Szeretlek Édes, szeretlek Téged, szeretni foglak, amíg csak élek. Kezem reszket, szívem nehéz,szeretlek Téged, ennyi az egész..."

- Harry... Mi a baj? És tudom, hogy van valami! - Néztem rá, miközben meg akartam csókolni, de elfordította a fejét. Szóval tényleg baj van... - Hallgatlak!
- Háth...Én.... - Sütötte le a fejét, és láttam, ahogy pár könnycsepp kihullik.
- Szakítani akarsz... - Leheltem, és én is elengedtem pár könnycseppet.
- Nem....Te fogsz szakítani velem...  - Bőgte, majd kierőltette a száján:
- Lefeküdtem Hayleyvel!
- Hogy mi? Te mi a fenét képzelsz magadról? - Vágtam egy akkora taslit neki, hogy akkorát csattant, hogy szerintem az egész város hallhatta. De már ezerrel sírtam. Kitéptem a nyakamból a nyakláncot, majd rátapostam úgy, hogy valószínű, hogy eltört a vékony kis kődarab. Harry síró szemekkel nézte, hogy mit művelek. Felvettem a földről a láncot, de semmi baja nem volt. Így hát kifutottam az udvarra, és messzire elhajítottam.
- Tünny el innen! Soha többé nem akarlak látni! - Mentem vissza, majd kirúgtam az ajtót. Lassan kicsoszogott, majd a földre borulva bőgtem...

*1 hét múlva*
Harry szemszöge:
A láncot megtaláltam. Én nem vettem le az enyémet, nem is fogom soha. Még akkor sem, ha lesz barátnőm. Hogy tehettem ezt..?! Egész héten csak gondolkoztam, és sírtam...Egy nagy szánalom vagyok! Felálltam az ágyamról, magamra kaptam a dzsekimet, majd mentem sétálni.
Egy óra sétálás után megéheztem. Bementem a Nado's-ba, és egy ismerős kisírt szemű lányt láttam. Én letöröltem a könnyeimet, majd közeledtem hozzá, de egy srác leült mellé, és átkarolta, majd egy puszit nyomott a homlokára. Brian, és Nati volt az.... Na nekem akkor tört ici pici darabokra a szívem... Ne hiszem el.... Mondjuk ilyen gyönyörű lány, mint Nati, nem csodálkozok, hogy talált magának barátot. Hiszen fiúk milliói akarják őt... Ő meg volt olyan hülye, hogy engem választott. Engem választott. Engem, ezt a barmot választotta, miközben mások is boldoggá tudták volna tenni. De hogy ha már volt olyan hülye, hogy engem választott, nem hagyom, hogy el mennyen... Leültem egy helyre. Nati észre sem vett, de talán jobb is. Majd csak kivigasztalom valahogy... Vagyis remélem, de nem hagyom el...

*2 nap múlva*
Natalie szemszöge:
- Mehetünk? - Nyújtotta a kezét felém Brian.
- Igen! - Mosolyogtam, majd kéz a kézben elindultunk a díjátadóra. Hihetetlen, hogy én is jelölve lettem. Bár a 1D is jelölve lett, és ez aggaszt. Harryt kb egy hete nem láttam. Bár egy kicsit hiányzik, kezdek túllépni rajta. Most itt van Brian nekem. Hayleyvel jól összevesztem, de már békülőbe vagyunk.
Ezt vettem fel:

Már a limuzinban ültünk, ami egyszer csak megállt. Kinéztem, és még nem voltunk ott.
- Remek! Dugóba kerültünk! - Duzzogtam.
- Ne sétáljunk?
- Nem érünk oda időbe...
- Akkor se, ha itt maradunk!
- Akkor mennyünk! - Mondtam, majd kéz a kézben siettünk.
Sikeresen elkéstünk. Brian leült a nézőtérbe. Én még nem "mertem" bemenni. Az ajtó előtt álltam. A kezem már a kilincsen, és meggondolatlanul lenyomtam. Vettem egy nagy levegőt, majd benyitottam  Szerényen beléptem. minden egyes szempár rám szegeződött. Én ettől kicsit elpirultam, majd megláttam azt az ismerős kékes-zöldes szemet, azt az izmos testet, és azokat a göndör fürtöket. Alaposan végigmért. Amikor Harryre néztem, hirtelen a mosoly "elfutott" az arcomról. Láttam már rajta, hogy a könnyeivel küszködik.Hihetetlen jól nézett ki. Leültem a helyemre, majd folytatódott. Harryék előtt ültem 1 sorral.És ráadásul Liam ült mögöttem, mellette Harry. Ott remegtem. Igazából nem is figyeltem, amit beszélnek, de egyszer csak azt hallottam meg, hogy mindenki őrjöng, és tapsol mellettem. Értetlenkedve néztem körül.
- Menny már! - Bökött vállon Liam.
- Mi?! - Kérdeztem.
- Te nyerted meg a női előadót!
- Hogy mi?! - Nevettem, majd felálltam, és a színpadra siettem. Átvettem, és a mikrofont tartották nekem. Elvettem, majd beszéltem.
- Sziasztok! Szeretném megköszönni ezt a díjat! Nagyon sokat jelent nekem, főleg a mostani időszakban. Egyszerűen hihetetlen, hogy én nyertem. Mármint a díjat. És szeretném megköszönni külön Enikő, Anna, Kati, Noah, és...... - engedtem el egy könnyet a szemeimből. - És Hayley barátnőmnek... Bár rosszat tettél, Rád nem haragszom... Köszönöm! Sziasztok! - Töröltem le a könnyeimet, majd indultam vissza volna a helyemre, de egy kezet éreztem meg a karjaimon.Megfordultam, és Harry húzott közel magához, majd lefogta a kezem, hogy ne tudjam megpofozni, majd megcsókolt. Bár nem csókoltam vissza...
- Engedj el! - Fészkelődtem az ölébe. Ő nem válaszolt, csak énekelni kezdett...

Könnyes szemekkel énekelt. Én már sírtam, de nem hagyta abba. Tele volt érzelemmel, ahogy énekelte. Megvárta, mí az utolsó hangok is elhangzanak, majd a közönségre néztünk, akik elsőnek nagy kerek szemekkel néztek, majd hangos éljenzésbe kezdtek... Teljesen olyan, mint akkor még... Harry gyengéden nyomott egy puszit az arcomra, majd nyugodtan lesétáltam a színpadról, és már mentem haza...

*3 hónap múlva*
- Ma jön Harry? - Kérdezték a lányok, miközben pakolták a holnapi cuccukat a fiúkhoz.
- Igen... - Mosolyogtam. Eleanor felkapta a fejét, és kanosan mosolygott, ugyanígy a lányok is. - Csak barátok vagyunk! - Nevettem. Erre persze az összes lány kórus "Hümmögni" kezdett. Megforgattam a szemeimet. A lányok készen álltak az indulásra, és egy "Holnap találkozunk"-kal itt hagytak.

Már épp csuktam volna vissza az ajtót, amikor megláttam azokat az édes göndör fürtöket a kiskapun bejönni. Intett nekem, hogy ne zárjam be az ajtót, így megvártam. Felkapott, amire én felnevettem, majd megpörgetett. Nyomott egy puszit a homlokomra, majd letett. Felmentünk a szobámba, ledőltünk az ágyamra, majd beszélgetni kezdtünk.

- Szeretsz még? - Kérdezte, miközben a plafont bámulta. Kicsit meglepődtem ezen a kérdésen.
- Harry! Tudod, hogy ez hülye kérdés! Te vagy a legjobb barátom, még szép, hogy szeretlek! - Fordultam felé, mire ő is felém fordult.
- De nem úgy! - Rázta a fejét. - Szerelmes vagy belém?

Nem tudtam mit mondani. A torkomon akadt a szó. Nem akartam hogy megtudja, hogy még mindig szeretem. De ahogy látom, ebből a témából nem jutok ki. Vagyis egy könnyen biztos, hogy nem. A hazugság nem megoldás. Bár régen tisztáztunk, hogy maradjunk csak is barátok, erre ilyeneket kérdezget.

- Igen - Leheltem ki az ajkaimon. Mosolyogva nézett rám.

- Életemben nem éreztem ilyen kötődést senki iránt, mint irántad. Te itt vagy nekem, és megmutattad, mi az igaz szerelem. Lehetetlen nélküled élnem. Szeretlek Natalie Grey! - Gördült mellém, majd ajkai az enyémet érintették, és így ott folytattuk,ahol régen abbahagytuk.

Az én tündérmesém ezzel véget ért. Megtaláltam a Tökéletes barátot Harry Styles személyében, aki idővel egyre jobban, és jobban lopta be magát a szívembe, mint azt valaha gondoltam volna. De hát ilyen a szerelem. Nem?!

Vége