~Boundless Freedom 14.fejezet

Sziasztok! Tudom, az előző részben már komiztatok, de nem ez kell nekem -persze ennek is örültem-, de nekem nem nyalizás kell. Nagyon örültem egy komizónak, aki azt írta, hogy kicsit sok a dráma benne. Köszönöm, hogy őszintén leírtad a véleményed, és nyugalom, egyáltalán nem bántottál meg. Sőtt! Sokkal jobb kedvem lett tőle! Most nem azt mondom, hogy írjátok sorban a negatív kommentjeiteket, csak azt, hogy őszintén írjátok le a véleményeteket. Mondjuk a "De jó" helyett leírhatnátok, hogy mi volt benne olyan jó, mert mi van, ha pont azt változtatom meg benne, amit szerettek?
Amúgy aki ask.fm.-en szivogat névtelenül, az igazán leírhatná egy kommentbe, hogy miért olyan -idézem- "nagy szar kula fos" a blogom. Ennyit szerettem volna, de persze akire ez nem tartozik, az ne magára gondoljon. Jó olvasást, ezer puszi! xx
Amúgy a sok drámát majd meglátjátok, hogy miért lesz!:)

I love you!

Megérkeztünk, lepakoltunk, mindenki bemutatkozott mindenkinek, majd úgy döntöttem hogy egy szörfdeszkával lemegyek a partra kicsit kikapcsolódni. Tudom, nem tudok úszni, de szörfözni igen, mai elég fura. Ha leér a lábam nincs semmi gond.

- Hová mész? - Kérdezte csodálkozva Emily.

- Csak szörfözni. - Húztam a vállamon, majd kimentem az ajtón, és siettem le a partra.


Harry szemszöge:


- És most hova? - Kérdezte Lou, miközben letette a bőröndjét az ágyam mellé.

- Megyünk, és megkeressük Just.

- Szerinted jó ötlet volt utána jönni? - Tette a vállamra a kezét Zayn.

- Igen! Ne hogy az legyen hogy a végén még bepasizik...

- Nem hiszem, hogy fog.

- Azt mondták a lányok hogy lement a partra szörfözni...Tudtommal nem tud úszni. - Jött be Liam a telefonnal a kezébe.

- Nem is tud. Nem emlékszel? Majdnem meghalt egyszer...De még most se tudjuk hogy került be a vízbe...


Lementünk már fürdő cuccba a partra, ahol elvileg Jus van, de nem találtuk sehol. Megnéztük a fagyizónál, pizzázónál, meg mindenhol szinte. A napozó lányokon is végig néztem, de annyira nem izgattak fel Jus után. Sehol sem találtuk őt. Lehet, hogy már visszament. Vagy nem? Nem tudom...


- Haver...Csak tippelek, de ő lehet az! - Mutatott Zayn a vízre, és csak akkor vettem észre a nagy hullám tölcsérből kijövő ügyes lányt. Tényleg ő volt az.

- Haver bakker....Nézd azokat a combokat....Te nem tudod mit vesztettél.... - Bámulta erősen Zayn Just.

- Tünny el! Ő az enyém! - Löktem barátian arrébb.

- És most mi lesz? - Ráncolta a szemöldökét Liam, és csak akkor vettük észre, hogy már elment.

- Most komolyan hazament ilyen hamar? - Néztem körül. - Hol lakik a keresztanyja?

- Ott! - Mutatott Zayn egy nagy magas házra a parttól egy jó 100-200 méterre. Visszamentünk a szállodába, felöltöztünk, majd Jusékhoz tartottunk.


Justin szemszöge:


Leültünk az étkező asztalhoz,ahova 17 teríték volt megterítve. Hülyén nézegettem a tányérokat és próbáltam rájönni, hogy leszünk ennyien,de sehogy nem jött ki. Lexy, Lory, Ashley, Jess, Lia, Naomi, Anne, Dzseni, Emily, David, Tristan, és én. De így is hibádzott a dolog. Még párszor átszámoltam a dolgot,de sehogy nem jöttem rá. Nem értettem, és nem akartam megkérdezni sem, bár nem tudom, hogy miért.Egyszer csak ajtócsapódásra lettem figyelmes, és megláttam a hülyén vigyorgó Louist, majd Zaynt, Liamöt, és Niallt, majd utólag az ajtóban álló Harryt. Hogy lehetséges ez? Képesek voltak elhívni? Egyáltalán átgondolták ezt? Dehogy! Hiszen ezek mind idióták! Felpattantam a helyemről,mit sem törődve a kérdő tekintetekkel és Harry kezét megfogva felhúztam a régi szobámba.Rettentő ideges voltam abban a pillanatban,de már nem is tudtam kire.Az ide pofátlankodó emberre vagy akik meghívták Őt.


- Te normális vagy? Egyáltalán hogy képzeled? Ki hívott meg? Áh mind egy! És neked van képed idepofátlankodni? - Ordibáltam rá. Az ajsó ajkait beszívta, majd bezárta maga mögött az ajtót, és közeledni kezdett felém. - Ne gyere közelebb Styles, mert rosszul jársz! - És mint ha elnyomtam volna magamat tőle, úgy hátráltam pár lépést. Nem akartam felképelni, de ha közelebb jött volna hozzám, biztosan megteszem.

- Kicsim, én... - Kezdett bele, de én közbeszóltam. 

- Még van képed kicsimnek hívni? És Caroline-t hogy hívtad? Egyetlen pici szívecském? 

- Megmagyarázhatnám? - Emelte fel a hangját. Megszeppenve néztem rá, bár látszott rajta, hogy nem szívesen beszél így velem. 

- Nem Harry! Nem akarom, hogy megmagyarázd! Egyszerűen csak el akarom felejteni ezt a pár nyomorult hetet. Hagyj békén! Nem hiányzik egyikünknek sem a szenvedés.  - Hunytam le a szemem, és próbáltam nem sírni. 

Csend lett. Ő engem nézett sajnálkozva, én meg csak magam elé nézve bámultam a mellkasát. Vett egy nagy levegőt, majd közeledni kezdett hozzám lassan. Nem bírtam magammal, és teljes erőmből felképeltem, amitől elfordította kilencven fokos szögben a fejét.

- Bocsi, de ez jól esett... - Kezdtem el a lábammal piszkálni a parketta vonalait, miközben azt néztem, és a  kezemet összekulcsoltam szégyenlősen a hátam mögött. Eddig ő volt az az ember, aki előtt nem féltem gyengének lenni, de most már nem így gondolom. Közelebb lépett hozzám megkockáztatva, hogy ismét felképelem. Szívesen léptem volna hátrébb,de nem tettem. Nem tudtam mozdulni. Az agyam azt szajkózta,hogy húzzak el onnan,míg a szívem és a testem csak egy érintésre, egy kedves szóra várt. Elém állt,kezeit derekamra simította,ezzel közelebb húzva magához. Nem tettem semmit, engedtem,hogy átöleljen,míg én csak tűrtem és vártam. Vártam,hogy közelebb hajol és megcsókol. Vártam,hogy elmondja mennyit jelentek neki. Fejét vállgödrömbe fúrta. Éreztem a leheletét a bőrömön,éreztem,hogy kellek neki és szeret. Mégsem bírtam visszaölelni. Rettegtem,hogy ezt mellette újra- és újra át kell élnem. De a vágy, a kényszer és a mérhetetlen szerelem lassan úrrá lett rajtam. Csiga tempóban emeltem fel a kezeimet,az egyiket derekára,míg a másikat hátára simítottam. Ettől a tettemtől fellélegzett,erősebben tartott a karjaiban.

-Annyira hiányzol-suttogta a bőrömbe.

-Harry.-Fuldokoltam,alig kaptam levegőt.Meg akartam szólalni,hogy ez az egy nap maga volt a pokol,de nem tudtam. Megéreztem a könnyeit lefolyni a nyakamtól egészen a vállamon keresztül a pólóm anyagáig. Ez teljesen lebénított. Láttam már sírni. Mellettem soha nem játszotta a nagymenő fiút,aki csak megakarja kapni amire szüksége van. Mellettem olyan volt,aki rózsát és csokit vesz a barátnőjének. Bátran sír mellette ha arra van szüksége. De a mostani könnyei megleptek. Nem gondoltam volna,hogy Őt ennyire bántja a dolog.-Nézz rám légy szíves.-Kértem halkan. Megrázta a fejét.-Ne butáskodj. Tudod,hogy nem szégyen a sírás. Szívem, én láttalak már így. 

-De megígéred,hogy nem küldesz el? -kérdezte szipogva. Ha akartam volna se tudtam volna elküldeni így. Annyira sajnáltam. Már nem is magamat. Megbánta és ez a lényeg. Érzem,hogy szeret. Tudom,hogy megcsalt,de már nem érdekel,majd túl teszem magam rajta,de csak vele. Aprót bólintottam válasznak,majd vártam,hogy elhajoljon. Előtte még szorított egyet ölelésén,majd szépen lassan hátrált egy lépést.

- Kicsim...Vagyis Jus...Annyira sajnálom! Én nem akartam Carolinetől semmit. Tényleg semmit. Én csak téged szeretlek, és senki mást. Te vagy az életemben az első. Nagyon szeretlek... - Törölte le a könnyeit. Sóhajtottam.

-Szóval csak magával ragadott a hév, mi?-sóhajtottam. Nem akartam már veszekedni. Megértettem. Felfogtam. -Figyelj Harry megemésztem. Megbocsátok,de csak akkor ha legközelebb elmondasz minden egyes nyomorult dolgot ami rám is tartozik, jó? Ne akarj megvédeni,mert ez lehetetlen és amúgy sem félek attól a vén boszorkánytól.

- Megígérem... - Szipogta, majd egy halvány mosoly jelent meg az arcán. - Nagyon szeretlek! - Lépett közelebb hozzám, majd mielőtt én szólhattam volna bármit, szenvedélyesen megcsókolt. 

- Amúgy hogy kerülsz ide? - Mosolyodtam el.

- Emilyék meggyőzőek tudnak lenni. - Kacsintott, majd felnevettünk.

- Ez a család kész vicc. - Mosolyodtam el, majd mielőtt még az ajkait az enyémre tapaszthatta volna, Zayn benyitott.

- Látom újra együtt, és utálom ezt mondani, de....Caroline lent van a nappaliban, és Harryt várja... - Hadarta, majd mielőtt bármit is szólhattam volna, ki ment. Lehajtott fejjel huppantam le az ágyra.

- Jus... 

- Harry ne magyarázkodj! Csak menny le, és ha akarod küldd el, mert ha én megyek le, akkor rosszul jár! - Mutattam le a lépcsőn. Felnevetett.

- Azt hiszed félek tőled? - Jött be a 30 éves vén banya.

- Azt kéne! - Álltam fel, majd egy méterre elé léptem. - Te mit keresel itt? Takarodj ki a szobámból, és legfőképp a házból! Nem tudom, hogy melyik ablakon jöttél be, de kifizeted! Nem hiányzol te itt senkinek!

- Biztos vagy te ebben? - Nézett bosszúsan. 

- Caroline ne fenyegetőzz! - Lépett mellém Harry, majd átkarolta a derekamat. - Mit akarsz?

- Terhes vagyok Harry! Még hozzá tőled! - Mosolyodott el. 

- Hogy mi van? - Súgtam a barátomnak. 

- Az nem lehet! Védekeztünk! - Feszültek meg az előbb említett személy izmai. Tudtam, hogy legszívesebben behúzott volna egyet neki.

- Takarodj innen! - Ragadtam meg hirtelen a banya 2 kezét, majd lehúztam a lépcsőn, és kidobtam. Ismét csend lett. Csak Harry lépteit lehetett hallani a hátam mögül. - Magyarázattal tartozol... - Töröltem le a könnyeimet, majd felé fordultam.

- Nem én vagyok az apa. Védekeztünk...Mielőtt még el....

- Nem foglak elhagyni Harry! - Emeltem fel a hangomat. Ráncolt szemöldökkel nézett rám.

- Hogy hogy? Mármint örülök neki, de miért nem? - Jött közelebb mosolyogva hozzám, de mielőtt még megölelt volna, eltaszítottam magamtól.

- Ha te vagy az apa, elhagylak. Ha nem, akkor veled maradok.

- De engem nem érdekel, ha én vagyok az apa! Én veled szeretnék majd gyereket!

- Nem... Nem fogom hagyni, hogy ne lehess a családoddal...

- De nekem nem ő a családom! Nekem majd te leszel! - Jött közelebb, majd letérdelt elém. - Justin D. Blue! Hozzám jössz feleségül?

Figyelem! Lehet, hogy most is el fogok tűnni...Sajnálom, nagyon szeretlek titeket! Sziasztok!:c <3 <3 <3!